Az állami anyakönyvezés Magyarországon

„(A) születések, házasságok és halálesetek közhitelű nyilvántartására és tanúsítására kizárólag a jelen törvény értelmében arra hivatott közegek által. vezetett állami anyakönyvek szolgálnak.”

– Az 1894. évi XXXIII. törvénycikkből

Az állami anyakönyvezés azonban nem terjedt ki a Magyarországgal perszonálunióban lévő Horvát-Szlavonországra, de érvényes volt a Fiumei Kormányzóság területén. Az anyakönyvek vezetése az anyakönyvi kerületek székhelyén történt. Az anyakönyvvezetőket és helyetteseiket az illetékes önkormányzat közigazgatási bizottsága véleményének meghallgatása után a belügyminiszter nevezte ki. Az anyakönyvvezetők jogot kaptak a házasságkötések törvényi előfeltételeinek megvizsgálására, a házasságkötések lebonyolítására. Akkor anyakönyvvezető lehetett lelkész és rabbi kivételével minden nagykorú férfi, ha rendelkezett megfelelő iskolai végzettséggel vagy képzettséggel. Már akkor is rögzítette a törvény, hogy az anyakönyvvezető saját magára, feleségére, gyermekére és szüleire vonatkozó adatokat nem rögzíthetett. Ezt kis mértékben módosította az 1904. évi XXXVI. törvénycikk, amely kimondta, hogy a városok mellett minden nagyközség, egy-egy körjegyzőség is önálló anyakönyvi kerületet alkotott. A községekben az anyakönyvvezető feladatait a jegyző, az anyakönyvvezető helyettesét, pedig a jegyzősegéd vagy az aljegyző láthatta el.

A jogszabályok az anyakönyvek vezetése tekintetében mintának a Franciaországban érvénysülő centralizált (központosított) rendszert tekintették, amelyet Belgium, Németalföld, Németország, Svájc és más európai államok is átvettek. Kidolgozták az anyakönyvi munka megindításához szükséges nyomtatványokat. Az országot anyakönyvi kerületekre osztották. Az anyakönyi kerületek egy része egy-egy települést, vagy annak kisebb részét, másik csoportja pedig több kisebb nagyobb községet egyesített magában. maximum 3.000-es lélekszámig. A kialakításuknál figyelembe vették a közlekedési viszonyokat.

Az állami anyakönyvek vezetésével kapcsolatos feladatokat mindig a helyi közigazgatás szerveihez kapcsolták. A hivatalos állami anyakönyvezés 1895. október 1-jén indult meg. Ekkor bízták meg a magyar követségek és konzuli hivatalok vezető tisztségviselőit a házasságkötésben való közreműködés jogával és a magyar anyakönyvvezetői hatáskörrel.