header pattern

Kutatási referenciák

Inczédy család

Ennek a Vámosorosziban működő lelkészi családnak a kutatása igen nagy kihívás volt számomra, hiszen őseik kik szintén lelkész családok leányaival és fiaival házasodtak (Saja és Kiss családok) a mai határon túlról származnak. A legtöbb információt azonban mégis itthon Magyarországon találtam róluk, és segítségül hívtam ennél a kutatásnál a Tiszántúli Református Egyházi Levéltárának lelkészi iratanyagait. Az anyakönyvi kutatás mellett innen nyertem a legtöbb információt és tudtam átadni ügyfelem nagy megelégedésére, hiszen négy generáción keresztül a családból származó lelkészek személyi kartonját is át tudtam adni. A család egyéb iránt Bihar vármegyéből származik, ahol is első ismert őse Érkörtvélyes településen élt. Igazi születésnapi meglepetés volt, és végre a megbeszélt időpontban olyan alkalomra átadva, ahogy azt az iroda megígérte.

Hunyady család

Mintegy hatvan évvel ezelőtt rajzolt skicc alapján, és egy családi elbeszélés mellett kellett ezt a kutatást elvégeznem 2014-ben. A család úgy tudta, hogy lehet némi közük azokhoz a Hunyadyakhoz, akiknek a címeres nemeslevelüket egy Asztalos nevű kabai tanító adta be a debreceni Déri Múzeumba. Nos, a hír igaz volt, de ennek bebizonyítása igen nehéz. Mint kiderült a család címeres nemeslevele tényleg szerepelt az 1912-es gyarapodási listáján a már említett múzeumnak, de onnan valahogy kikerült. Sőt a család ékköve nem másutt, mint a Forster központ körözési listáján is szerepelt. A család tizenegy (11) generációs tabellája mellett, nem csak addig a Mártonig sikerült eljutni, akit először említenek a kabai írások, hanem egészen addig a Jánosig, kit feleségével Katalinnal, és István nevű gyermekükkel II. Ferdinánd nemesített meg 1629-ben, és Kálmándról (Szatmár vármegyéből) származnak.

Sánta vagy Sántha család

Nagyon büszke vagyok, hogy ennek az igen régi hajdúböszörményi családnak a kutatását én végezhettem el. Nem csak azért, mert a megrendelő igen nagy becsben tartott személy a mai napig is a településen, hanem mert a család pontos származását sikerült rendbe tennem. Több generáción keresztül sikerült a család minden adatát megtalálnom, de sajnos ennél a közrendű családnál mégis véget kellett vetni az érdekes kutatásnak, ugyanis az anyakönyvek végesek. Maradéktalanul azonban nem lehetek elégedett, nem csak azért mert a család első ismert ősének kutatásakor kis kavarodást tapasztaltam az anyakönyvekben, hanem még ezt tetézte az is, hogy a településre beköltözöttek lajstroma pont ekkortájt hiányos. Ezen család rokonságban áll több ősinek nevezhető hajdúböszörményi családdal, mely olyan kiterjedtre sikerül, hogy anyakönyvi lajstromot, és ügyfelemmel együttműködve személyi kartonokat kellett létrehoznunk. Mi sem bizonyíthatta volna jobban a pontos eredményt, mint a régi családi Biblia (mely gyönyörűen restaurálva van), melyben pont ugyan az a családfő volt megadva, melyet én mutattam be, de erre csak a kutatás után derült fény.