header pattern

Címerlevél

Uralkodók vagy azok képviselőitől kiállított oly oklevél, mely az egész családokat v. testületeket feljogosítja az oklevélben adományozott és ott leírt vagy lefestett cimer viselésére. Lényegére nézve lehet: régi címert megerősítő, uj címert adományozó, vagy a régi címert javító és bővítő.

A C. csak az adományozott címer: viselésére ad jogot, nem egyszersmind nemességre is, melynek adományozása az oklevél szövegében külön említendő. Hazánk ezen általános szabály alól kivételt képez, mert itt a régibb időkben a mohácsi vészig, a legtöbb esetben, már elébb nemeseknek adományoztatott (l. Armalisták), A C. adományozása a XIV. század elején jó használatba. Franciaországban Szép Fülön, Németországban I. Albert, Magyarországban I. Károly alatt.

Azonban ezen XIV. században kiállított címeradománylevelek nem tartalmazzák a címerek festett ábráit. Festett címerrel ellátott C.-k a XV. sz. elején állítattak ki, Franciaországban VI. Károly, Németországban Rupprecht, Csehországban Vencel, Magyarországban Zsigmond király alatt, a XIV. századból. Ezek: Miklós, Enyerei Imre fiáé (1326), a Danch zólyomi főispáné (1327), Kolozs mesteré (1332), Zegell Péteré (1380) és a Csentevölgyieké (1398).

A festett címerüek között legrégibb a Tétényi Andrásé (1405), Garázda Miklósé (1409), Vayaké, Eresztvényieké (1414) stb. A mohácsi vész előtti korból festett családi címeres C. eredetiben mintegy 134 maradt reánk, még pedig Zsigmondtól 59, Alberttől 1, I. Ulászlótól 1, Hunyady Jánostól 3, V. Lászlótól 11., I. Mátyástól 14. II. Ulászlótól 28, II. Lajostól 20. A C.-k a XVIII. sz.-ig egy - az uralkodó függő pecsétjével ellátott - pergamen lapot képeztek, melyen Magyarországon csaknem kivétel nélkül a szöveg elejére volt festve a címer, külföldön a szöveg közepére is. A XVIII. századtól a C. szövege több pergamen lapra íratik le, mely közül egyet festett címer foglal el s az egész díszes többnyire veresbársony kötésbe van foglalva, melyről aranyzsinóron függ az aranyozott ezüst, vagy bronz dobozba zárt fejedelmi pecsét.

Forrás: Pallas Nagylexikon