header pattern

Ruszinok, Ruthének

Az ukránok keleti szláv nép, amely a SZU-ban, Jugoszláviában és Csehszlovákiában él, a magyarság ÉK-i szomszédja. A magyarság az ukrán megjelölést a 17. sz -tól használja. Korábban a magyar nyelvgyakorlat nem tett különbséget a K-i szláv fehéroroszok, az oroszok és ukránok között. Így az orosz szó másodlagosan nyelvjárásainkban napjainkig az ukránokat is jelöli. Miután az egykori Mo. területén a nyelvjárások szempontjából eléggé tagolt ukrán közösségek éltek, számos csoportnevük is elterjedt: rusznyák, hucul stb. Nevezték őket ruszinoknak, ruthéneknek, kisoroszoknak, magyaroroszoknak stb. is.

A Kárpát-medencében letelepedett ukránokra 1945 óta, a jugoszláviaiak kivételével, akik a ruszin nevet tartották meg, a kárpátukrán megkülönböztető megnevezést használjuk. – Az ukrán nép kialakulása a K-i szláv törzsek feudalizálódásával egységes állammá, néppé szerveződésével indult meg. Döntő jelentőségű volt a Kijevi Fejedelemség központosító, pravoszláv egyházszervező tevékenysége. A később kibontakozó feudális decentralizáció, a mongol invázió, majd a litván, lengyel szomszédállamok területszerzése a nyelvi integrálódást megakasztotta, s határozottan megindította a nyelvi elkülönülést, a fehérorosz és az ukrán nép különválását (13–15. sz.).

Az ukrán nyelvi elkülönülés, önálló népi-nemzeti kultúra, tudat kialakulása a 18–19. sz. folyamán gyakran összeütközésbe került a nagyorosz-cári kormányzati törekvésekkel. Az ukránok nemzeti, nyelvi egyenjogúságukat végül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredményeként nyerték el. A szovjet államszervezet kiépülése biztosította a SZU keretében az ukrán állam létrehívását.

A magyarság érintkezése a később ukránná váló népességgel, K-i szláv törzsekkel még a honfoglalást megelőzően megindult, és tartott a Kárpát-medencében való megtelepedés után is. Némely vélemény szerint a Kárpát-medence ÉK-i részén a honfoglalás időszakában is már ukrán jellegű népesség élt, sőt vannak, akik feltételezik, hogy e népcsoportok itt már az i. sz. 1. században megjelentek. Ez a kérdés azonban még nincsen tudományosan eldöntve.

A középkori magyar állam különféle okleveleiből viszont az derült ki, hogy korai feudalizmusunk időszakában a Kárpátok és közvetlen D-i előterülete a gyepű vidékéhez tartozott, ahol csak nagyon gyér népesség volt. Itt magyarok és részben németek telepedtek meg, csak a késő középkortól mutatható ki kisebb-nagyobb ukrán közösségek beköltözése. Az ukránok sok K-i szláv kulturális elemet közvetítettek a magyar népi kultúrába. Részben az egykori mo.-i ukránoknak köszönhető számos magyar jelenség közvetítése a Kárpátokon kívüli területekre is.

A 17. sz.-tól a 19. sz.-ig a hazai ukránok részt vettek az elpusztult területek újranépesítésében. E települések sajátsága volt, hogy kisebb szórványokban nagy reliktum népességű törzsekbe magyarok és szlovákok közé ékelődve telepedtek, és nyelvi, népi különállásukat a 18–19. sz. folyamán emiatt gyorsan feladták – elvesztették, beolvadtak a környező magyarságba, szlovákságba.

Csupán a Bácskában, a Bánságban és Szlavóniában maradtak fenn máig közösségeik, aminek az oka elsősorban az, hogy ezeken a területeken homogén parasztközösségeket alkottak. A trianoni békeszerződés után megvont országhatárok között csak kicsiny ukrán töredékek maradtak. Hazánkban ma a Sárospatak melletti Komlóska és Rudabányácska lakossága őrzi legjobban ukrán nyelvét, hagyományait.

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon