header pattern

Trianon II. rész

4. Politikai határmegállapítás a román határszakaszon

A Déli hármas határpontot a magyar-román és a magyar-jugoszláv határmegállapító bizottság 1922. június 12-ei helyszíni közös ülésén, a terepen tűzték ki. A békeszerződésben megállapított elméleti pontot a magyar-román határmegállapító bizottság francia elnöke - Meunier tábornok - körző és vonalzó segítségével kiszámította. Az így megállapított határpont egy kis parasztbirtok közepébe esett úgy, hogy a birtokot három ország területére osztotta szét, és a Kiszombor község határát részekre szakította volna. Ennek a teljesen lehetetlen helyzetnek megváltoztatását kérte a magyar delegáció. . Végül is a hármas határt 1 km-rel eltolták, ami által a határpont legalább egy községhatárra került.1923. november 24-én Óbéb községet Románia a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak engedte át. Ekkor felvetődött a triplex 13 km-rel DNy-ra tolása, de ehhez Magyarország nem járult hozzá. Ennek ellenére a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság feloszlása előtt, 1925 júniusában, a triplexet az 1922. június12-ei határozatnak megfelelően állították fel. 1925-től Óbébtől DNy-ra egy hosszú és keskeny sáv választotta el a párhuzamosan futó magyar-román és a román-jugoszláv határt.

Az A szakaszon (Déli triplex - Kiszombor - Makó - Apátfalva - Nagylaki kendergyár) a határmegállapító bizottság először Porgány községet Magyarországnak ítélte. A román tiltakozás után az uradalom fele (2800 katasztrális hold) került vissza Magyarországhoz, amellyel Kiszombort kárpótolták elszakított földjeiért. Románia megtartotta Porgányt és a birtok másik felét a kendergyárral. Nagylakig a Maros folyása lett a határ. Itt a bizottság indokolás nélkül hagyta meg a demarkációs vonalat határnak.

A "B" szakaszon (Nagylak - Mezőhegyes - Battonya) a határmegállapító bizottság elfogadta a nagylaki kendergyár és az Élővíz-csatorna torkolatának visszacsatolását. A CS.E.V. vasútvonal biztosítási zónáját azonban 200 m-ről (demarkációs vonal) leszorította 50 m-re. A románok a határ menti vasutaknál minimum 200 m széles sávot mint biztonsági zónát követeltek katonai szempontból.

A "C" szakaszon (Battonya - Kevermes) csupán lényegtelen változások történtek.

A "D" szakaszon (Lökösháza - Elek - Gyula - Gyulavári) a határmegállapító bizottság először Magyarország javára döntött, majd ezt visszavonva a demarkációs vonalat jelölte ki határvonalnak. Gyulavarsándnál 1923. április 21-én kölcsönösen kisebb változásokat eszközöltek.

Az "E" szakaszon (Ant - Kötegyán - Méhkerék - Mezőgyán - Geszt) a határmegállapító bizottság meghagyta a demarkációs vonalat, amely É felé ék alakban mélyen behatol Kötegyán és Méhkerék határába, hogy a Kötegyáni vasúti elágazás Romániáé legyen. 4 000 holdat Nagyszalonta határából a határmegállapító bizottság Magyarországnak ítélt.

Az "F" szakaszon (Geszt - Nagykörös - Nagyharsány - Biharkeresztes) a határt a határmegállapító bizottság a tárgyalások befejezése előtt megállapította, s még a helyszíni kiszállások előtt kinyilatkoztatta, hogy e szakaszon, valamint a később munka alá kerülő D, E, G, H szakaszon a trianoni vonal "a gazdasági és néprajzi követelményeknek teljesen megfelel", azt nem fogja megváltoztatni. Inkább tönkretette Geszt és Harsány gazdaságát, semhogy alkalmazza saját irányelveit, miszerint a kiugrók levágandók.

A "G" szakaszon (Biharkeresztes - Nagyléta - Bihardiószeg) a határmegállapító bizottság Magyarország javára vágta le a nagyváradi káptalan birtokát képező, Nagyzomlin nevű 1 800 holdas kiugrót, ám határkiegyenesítés címén elvett a magyar területből kb. 5000 holdat.

A "H" szakaszon (Bagamér - Szentgyörgyábrány - Penészlek - Piskolt) az Érmihályfalva - Nagyvárad vasútvonal mellett, Bagamér határában húzódó 1400-400 m széles román biztonsági zónát 1500 m-re szélesítették.

A "K" szakaszon (Penészlek - Szaniszló - Vállaj) a demarkációs vonalhoz képest összesen kb. 5300 hold került vissza Magyarországhoz.

Az "L" szakaszon (Ecsedi láp - Csenger - Nagypeleske) - minden magyar erőfeszítés ellenére - a határvonal ketté vágta az Ecsedi-lápot, s a határmegállapító bizottság meghagyta a demarkációs vonalat.

Az "M" szakaszt (Zaja - Magosliget) a határmegállapító bizottság 1922. április 4-ig nem tárgyalta le, mert az összekapcsolódott az ÉK-i hármashatárral. A román és a csehszlovák kormány az 1921. május 4-i prágai határegyezményben a csehszlovák-román határt - a nehéz közlekedési viszonyokra hivatkozva - a Túr és Hódos patak összefolyásához tette át, így a közös határpont 10 km-re délre tolódott el. Románia ezzel 115 km2 terület nyert, Csehszlovákia kompenzációban nem részesült. A határmegállapító bizottság 1922. decemberében az érintett szakaszon más határvonalat állapított meg, nem véve tudomást a prágai határegyezményről. A Nagykövetek tanácsa 1923. február 3-án kötelezte a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság-ot, hogy régi Magasligeti hármashatárpont és az új Nagypaládnál lévő hármashatárpont közti szakaszt vegye át, úgy ahogy azt a magyar-román határmegállapító bizottság megállapította. Így kb. 22. km-es határszakasz került át a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság hatáskörébe. 1923. február 26-án a hármashatárpont meghatározására a magyar-román határmegállapító bizottság és a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság közös ülést tartott. A két magyar biztos nemmel szavazott a hármashatárpont áthelyezésére. Ez a hármashatár pont (elméletileg) vizben fekszik, ezért speciális határjelek segítségével jelölték ki.

A határmegállapító bizottság eredménye ezen a szakaszon 16 947 kataszteri hold volt. A magyar-román határvonal 50 község területét kettészelte, 597 birtokosnak szétvágta földjét.

5. Politikai határmegállapítás a szerb-horvát-szlovén határszakaszon

A politikai határrendezés 1922. május végére befejeződött. A magyarországi határmegállapító bizottság közül ez működött a legrövidebb ideig, nyolc hónapig. Minden határszakaszra csak egy javaslatot nyújthattak be, amelyet a bizottság továbbíthatott Párizsba, és ha a ezt javaslatot a bizottság elvetette akkor arra a határszakaszra más javaslatot nem lehetett benyújtani. A magyar fél taktikája az volt, hogy a magyar követeléseket szakaszonként adagolta, és az egész határra vonatkozólag soha nem nyilatkozott idő előtt. A szerb képviselő mindig megvárta a magyar fél követeléseit, és ennek függvényében terjesztette elő a szerb követeléseket, hogy így ellensúlyozza a magyar javaslatokat.

Így történt meg, hogy a Vend vidék témáját már letárgyalták mielőtt a többi határszakaszról esett volna szó. Ezért a már megszavazott Vend vidék Magyarországhoz való visszacsatolása iránti javaslatot kénytelen volt a bizottság továbbítani Párizsba. A magyar kormány visszaigényelte a Vend vidéket, amely az osztrák történelmi határtól a Mura folyóig 950 km-i területet és 92 000 lakost foglalt magába. 1921. november 14-én a határmegállapító bizottság javasolta 26 község visszacsatolását, mivel az érdekelt községek egy kivétellel magyarok voltak. Ez 32 000 katasztrális hold, azaz 213,12 km-i területet jelentett volna. Ez ügyben a két kormány között tárgyalások folytak eredménytelenül, mivel a jugoszláv kormány nem volt hajlandó alávetni magát a Népszövetségi Tanács döntőbíráskodásának. A magyar diplomáciai küzdelmek eredménytelenek voltak.

A B" és a "C" szakaszon, azaz a Dráva-Mura menti határon a magyar kormány nagyobb területi követeléseket nem támasztott, Horvátországra való tekintettel. Ezeken a szakaszokon a bizottság hozta meg a végleges döntést. A többi határszakasz felett a bizottság határszakaszonként döntött, aszerint hogy elfogadta e a magyar, vagy a szerb területi követeléseket. Ezért az A., D., E., F., határszakaszhoz benyújtott magyar és a szerb javaslatok kétféle célt szolgáltak. Először a trianoni vonal meghatározását amelyet a bizottság a saját hatáskörében döntött el, másrészt a - kísérőlevél szellemében - népszövetség elé terjesztendő határkiigazításokat.

A határmegállapító bizottság először 1921 augusztus közepétől- november közepéig az "A" határszakaszt - amely az osztrák határtól Lendva folyó Murába való torkolásáig 95 km hosszan - állapította meg. A HMB döntése értelmében ezen a szakaszon a szerbeknek át kellett adniuk 8000 kat. holdat. Ezt azonban 1922 februárjáig halogatták, és csak ezután kezdték meg a területek kiürítését.

1921. november közepétől december közepéig a "B " és a "C." határszakaszt jelölték ki. A "B" határszakasz: a Lendva és a Mura összefolyásától a Mura folyó majd a Dráva mentén a Barcsi vasúti hídig 170 kilométernyi hosszan húzódott. 
A "C" határszakasz a Dráva mentén a Dolnij Mihaljactól körülbelül 8 km-re K-re fekvő pontig terjedt 82 km hosszan. A "B" és a "C." szakaszon a szerbek kiürítettek 1000 hold területet, a magyarok területi nyeresége 300 hold lett. A Dráva jobb partján lévő magyar területrészek jugoszláv fennhatóság alá kerültek. A határkijelölő munkálatok 1921. december 19-től 1922. február 19-ig szüneteltek. A két hónapos téli pihenő alatt sem maradtak abba a tárgyalások, a különböző területi igények és követelések ismertetése zajlott. A szerbek több javaslatot is tettek a magyar kormánynak, hogy bizonyos területeket "közvetlen megegyezés útján" engedjenek át. Például: kérték Sárok, Katymár, Felsőcsikéria és Kelebia községeket, cserébe Horgos község egy részét és Bácsmadaras megszállt részét ürítették volna ki. A szerbek kijelentették, hogy elvből nem engedhetnek át magyar területet. Ezért a magyar biztos gyorsan elfogadtatta a bizottsággal a trianoni határvonalat

1922. február 20. és április 3. között a "D" és az "E" szakasz munkái zajlottak.A D határszakasz a Dráva és a Duna közötti 83 kilométer hosszú vonalat jelentette. Vassel ezredes a Duna-Dráva vonalat akarta kérni, de ehhez az antant katonai okok miatt - nem akarta átengedni a báni hegyeket és az attól délre fekvő területeket - nem járult hozzá. Ezért mérsékelte a magyar területi igényeket, dél Baranya területéből hét községet kért. Egyébként a bizottság a benyújtott szerb követeléseket nem fogadta el. A bizottság döntése szerint ezen a szakaszon a szerbek 6300 holdat adtak át, míg a magyarok 1700 holdnyi területet ürítettek ki.

Hogy az elért területnyereség nagyságát érzékelni és elképzelni tudjuk, részletesen ismertettem a D szakaszba elért területváltozásokat: A szerb-horvát-szlovén (SHS) államnak kikell üríteni Old, Kásád, Beremend községek területéből megszállt 3300 kat. hold, Illocska területén 300 kat. hold, Izabelleföldnél 1100 kat. hold., továbbá Karapancsálnál 1600 kat. holdat. Magyar részről ki kellett üríteni Főherceglak és Dályok birtokából 1700 kat. holdat Ezek közigazgatási megoszlása a következő volt. A Siklósi járásból: Maty község határából részben a Magyar Agrár és Járadékbank, részben már kisbirtokosok tulajdonát képező 689 kat. hold kiterjedésű Vittyás puszta. Alsószentmárton község határából gróf Draskovich István tulajdonátképező 15 kat. hold erdő. Old község határából ugyancsak Draskovich tulajdonát képező 454 kat. hold kiterjedésű terület. Beremend község határából részben szintén Draskovicsnak, részben pedig a Schleicher testvéreknek és a Beremendi plébánia javadalomnak és a Schamburg-Lippe herceg jogutódjainak tulajdonát képező összesen 1520 kat. hold. és 400 négyszögöl kiterjedésű területet az SHS államnak adtak át. Petárda község határából pedig mintegy 750 kat. hold, mely részben a Mohácsi Takarékpénztár Rt., részben kisbirtokosok tulajdonosa Magyarországé maradt.

Baranyavári járásból: Ivándárda község határából a főhercegi bellyei hitbizományi uradalmához tartalmazó Főherceglak és azzal kapcsolatos puszták mintegy 3200 kat. hold terjedelemben az SHS államhoz került. Az egész területéből egyébként az SHS államnak átadott Lőcs község határából 623 kat. hold 1042 négyszögöl magyar területen maradt.

A Mohácsi járásban az SHS. államhoz tartozó Izsép község határából 2000, Dályok község határából 3200 és Darázs község határából 6350 kat.hold magyar területen maradt.

Az összesen 34 község közül csak ötnek a határából maradtak vissza csak egyes kisebb területek. A megmaradt 34 község közül nyolc csonka, mert határának egyes részei az SHS. állam területére kerültek.

Az "E" határszakasz a Dunától - Szabadka területéig húzódó 135 kilométeres hosszú határvonal volt. A szerbek követelték Hercegszántót és Katymárt. Bejelentették igényüket a Hercegszántó - Baja - Szabadka vasútvonalra. A magyar fél a Kigyóspatak medrét, Béreg, Küllöd és Regöcze községeket és Rasztina pusztát akarta. A trianoni vonal körüli küzdelem heves volt. A magyar félnek Szabadkánál 1600 holdat, míg a szerbeknek 200, Szegednél 800, Torontálban 2600 holdat kellett kiüríteni (összesen 10 800 kh.) A területi nyereség Magyarország javára 9200 hold volt.

A határmegállapító bizottság működésének eredménye a magyar-jugoszláv határon 34 000 kataszteri hold volt, amelyet 1922. május hó végéig ürítette ki a szerb hadsereg. 70 községét területét kettévágták, és 100 egyéni birtokosnak szétvágták a birtokát.